Whisk(e)y

Minden vitán felül áll, hogy ez az egyik legsokoldalúbb és legösszetettebb párlatkategória. Legegyszerűbben: gabonapárlat (az „élet vize” a kelta kultúrában) amelyet fahordóban érleltek. Feltalálása és kifejlesztése a skótok valamint az írek érdeme, akik legalább fél évezredes történelemmel dicsekedhetnek a whisky készítésében.

A whiskyk alapanyaga minden esetben gabona, ebből először egy sörhöz hasonló alkoholos italt készítenek, amelyet aztán lepárolnak és minden esetben évekig hordóban érlelnek.

A skót whiskyk jellemző kategóriája, a szóösszetételben a single arra utal, hogy egyetlen lepárlóban készítették - míg a malt azt jelenti, hogy kizárólag malátázott árpából készítették, kétszeres kisüsti lepárlással. Általában igen karakteres, gyakran füstös vagy éppen gyümölcsös ízeket hordoznak. A címkén feltüntetett szám a minimális érlelési időre vonatkozik, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha egy 12-es szám díszeleg a palackon, akkor abban csak 12 éves vagy annál idősebb párlat lehet. Fontos tisztázni, hogy az érlelést csak fahordóban végezhetik, a palackozás után az üvegben már nem érik tovább a párlat!

Itt a Scotch a skót whiskyre, míg a blended a házasított tételre utal. Hogy miért kell a különböző whisky tételeket keverni, házasítani? Ennek 2 fő magyarázata van: amikor sok maláta és gabonawhisky tételt összekevernek - a kiugró, markáns jegyek eltűnnek a whiskyből, és komplex, de könnyen élvezhető, fogyasztható párlatot tudnak így készíteni. Másrészt a tételek házasításával tudják biztosítani az állandó minőséget. Ez utóbbi szempont azért fontos, mert a legnagyobb világmárkák is ebbe a kategóriába tartoznak, mint például a Johnnie Walker.
Ebben a csoportban a minimális érlelési idő 3 esztendő a fahordóban, pl. a Johnnie Red az 3 éves, a Johnnie Black pedig 12 éves, ahogy az a palackon fel van tüntetve. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha kezetekbe vesztek egy Johnnie Black-et, akkor annak minden cseppje legalább 12 esztendeje készült.

A fenti whiskyknél könnyedebb, ezért komoly rajongótáborral bír és általánosságban kijelenthetjük, hogy igen hasonlatos a skót unokatestvéréhez, legalábbis, ami a gyártást illeti… Ami az eltérést adja: az írek nem használnak tőzeget az árpa malátázásakor, így az ír whiskeyben soha nem is lesz füstös jelleg. Az írek ezenkívül nagyobb méretű berendezéseken párolnak háromszor (és nem 2x, mint a skótok) ami egy könnyebb, semlegesebb ízt eredményez.

A legkedveltebb amerikai whiskey kategória, amelyet a XVIII. század óta készítenek, leginkább Kentucky államban. A meghatározó alapanyaga a kukorica (legalább 51 %) és lepárlás után a nyers párlatot kötelezően frissen kiégetett hordóban kell érlelni legalább négy esztendeig - ha nincs feltüntetve a kora a címkén. A frissen égetett hordó adja a Bourbon édeskés, vaníliás-, sokszor a banánra-, kókuszra emlékeztető illatát, ízét. Ez a lágy, édeskés karakter nagyon sok rajongót hoz ennek az amerikai kategóriának.

A rozs-whiskey. Hasonlóan készül mint a Bourbon, csak ez esetben a névadó rozs adja az alapanyag meghatározó hányadát. Kevesen tudják, hogy hajdanán ez volt Amerika whiskeyje. Szinte mindegyik márka az USA-ban készít rozs változatot is már.

Tennessee államban készített kvázi Bourbon whiskey, amit egy juharfából égetett faszénrétegen átszűrnek. Fontos, hogy ez a faszén nem füstöt, hanem éppen ellenkezőleg - lágy karaktert biztosít a párlatnak!

A kanadai whiskyt jellemzően rozsból és búzából készítik és nagyon kevéssé jellegzetes, szinte „semleges” stílusa van. Ezeket a whiskyket leginkább koktélokban fogyasztják világszerte.

Bármilyen meglepő, de közel 100 esztendős whiskykultúrával dicsekedhet a „Felkelő Nap országa”. A skót whisky-technológia alapjaira épült, a japán tradíciókból adódóan a tökéletesség, a maximalizmus, szakralitás a whiskykészítésükben is megjelenik. Így nem meglepő, ha mostanság a legkomolyabb szakmai díjakkal jutalmazzák ezeket a párlatokat.